„Csak az erényes élettel érhetjük el a boldogságot. Az erényes élet pedig csak úgy lehetséges, ha megszabadulunk minden fölösleges anyagi javunktól, és csak a legalapvetőbb dolgainkat tartjuk meg. Az anyagi javaktól való függetlenségre azért van szükség, hogy az ember felismerje, hogy csak egyetlen dolog van az ő saját birtokában: a lelke.”

A fenti elmélet a Platón által csak „őrjöngő Szókratésznak” nevezett színópéi Diogenésztől származik. Diogenész életéről feljegyzésekből tudhatunk meg bővebb információkat. Valószínűleg három forrást használtak fel az életrajzának megalkotásához, így három Diogenész-portré rajzolódik ki előttünk.
A legreálisabb portré egy trágár, különcködő személyt ábrázol, aki állandóan az emberek megbotránkoztatásán mesterkedik: hordóban lakik, mindenkire van egy sértő szava, vendégségben levizeli a jelenlévőket, vagy éppen az agorán, mindenki szeme láttára önkielégítést végez.

Diogenész személyiségét és filozófiáját nem csak a róla készült, és fennmaradt írásokban láthatjuk vissza, hanem egy világsikerű filmnek is ő lehetett a fő inspirálója. Ez a film az 1999-ben David Fincher által rendezett Harcosok klubja. Ha figyelmesen megnézzük, Tyler Durden és Diogenész karaktere közt nagyon sok hasonlóságot vélhetünk felfedezni. A film legfőbb gondolata is a Diogenészi elmélet, miszerint „az istenek jó és könnyű életet adtak az embereknek, de ez feledésbe merült az anyagi javak hajhászása közben.”
A globálisan elterjedt kapitalizmus elhozta azt a világot, mikor az egyén elsődleges célja nem más, mint az anyagi javak halmozása okozta boldogság, lelki megnyugvás megszerzése. Ha van egy ismert név a ruhánkon, vagy az alsógatyánkon sokkal többnek érezzük magunkat, ergo növekszünk. Ha meglopnak, vagy nincs lehetőségünk a „színesebb tévékre”, a minél egzotikusabb utazásokra - ezek egyik funkciója, hogy különböző közösségi platformokon mutogathatjuk magunkat – úgy érezzük, hogy elfogyunk, sokkal közelebb rántanak minket a halálhoz. (Egyébként ennek a jelenségnek a kritikájaként több hasonló film is megjelent a 90-es évek végén, pl.: Amerikai szépség, Amerikai pszichó, Hetedik)

A Harcosok klubjában valójában három fontos csavar is jelentős szerepet játszik. Az egyik nyilvánvaló: nem az erőszaké az alapvető szerep, hanem a kritikai attitűdé. A másik pont az, amit maga Fincher is elismert, a film az egyre szélesebb formában terjedő divatlázadásnak a kritikáját adja, mivel tulajdonképpen egy szatíráról beszélünk. A harmadik meghatározó eszköz pedig a nihilista szemléletmóddal átitatott cinikusság, ami olyan erősen működik a filmben, hogy szinte pofán vágja a felvilágosulásra alkalmas nézőt. A nihilista aspektus alatt a totális kiábrándultságot értem, ugyanis Fincher nyíltan a tudtunkra adja: nincs semmilyen lehetséges alternatíva a változásra.

Tyler kvázi minden monológjában a jelenlegi rendszert kritizálja:

„Amit birtokolsz, az birtokba vesz."

Gondolkodjunk el azon, vajon mi birtokoljuk a mobiltelefonunkat, vagy éppen az minket? Engedné egyáltalán, hogy ne használjuk őt mondjuk 2 teljes napig? 

„Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni! Te egyszerűen csak élj a világban, hadd jöjjön, aminek jönnie kell!”

Ezek a mondatok egyértelműen a nihilizmus gondolatait keltik fel bennünk.

„Tudod mi az a dunyha? Egy takaró, egy sima takaró. Na de honnan tudjunk mi ketten, hogy mi az a dunyha?! Szükségünk van dunyhára a túléléshez a szó nomád értelmében? Lóf@aszt. Akkor mik vagyunk? Mi fogyasztók vagyunk az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Bűnözés, éhezés, szegénység? Ezekkel nem törődünk. Mi izgat minket? A színes magazinok, televízió, az 500 csatorna, egy név az alsógatyánkon, Viagra, hajnövesztő, műolaj.”

„Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk.”

 Ez volt Diogenész filozófiája, amit XXI. századi körülmények között tapasztalunk. Ha kellően kritikusan állunk hozzá és elrugaszkodunk a valóságtól, rájövünk, hogy nincs szükségünk nagyobb tévére, sem a tengerpartibb nyaralásra. Nem kellenek nevek az alsógatyáinkra, sőt... ha egy három betűből álló logó van az autónk elején, akkor sem leszünk többek és nagyobbak. Valójában „Ha elég hosszú időt veszünk alapul, mindenkinek nulla a túlélési esélye”, ezután meg már úgysem fognak emlékezni ránk, egy elfeledett holttest lesz mindannyiunkból.

Ha legközelebb egy pénztárcádhoz képest túlárazott telefon, vagy márkásabb ruhavétel előtt állsz, tartsd a szemed előtt azt, hogy

„Csak akkor tehetsz meg mindent, hogy ha már semmid sincs.”

A következő héten újabb cikkel jelentkezünk, addig se feledjétek, hogy: A blogunknak van Facebook-oldala is. Érdemes követni minket, mert "Ne legyen mindegy", hogy mivel foglalkozol.