„Az iskola az életre nevel!” – mondják sokan, miközben a legtöbb érettségizettnek nincs kialakult vitakultúrája, nincs tisztában alapvető politikai fogalmakkal, tájékozatlan és érdektelen. Akkor most mi van azzal, hogy az iskola az életre nevel? - Ez itt a „Ne legyen mindegy!” politikai sorozat ötödik része, ahol igyekszem közelebb hozni az emberekhez a politikát, hogy mindenki értse és ismerje a rendszert, amiben élünk, amiben kénytelenek vagyunk élni!

Ahogy az előző részben elhangzott, minden egyes gyerek a társadalom részét képezi, ami magával vonzza azt, hogy részt kell venniük a társadalmi párbeszédekben, a közélet megvitatásában. Azonban fontosnak tartom megjegyezni és rögtön az elején leszögezni, hogy, amikor azt mondom, hogy a politikának helye van az iskolákban, nyilvánvalóan nem feltétlenül arra gondolok, hogy egy általános iskolásnak és egy gimnazistának ugyanazzal a politikai ismeretterjesztéssel célszerű találkoznia. Fontos tehát a fokozatosság és az óvatosság.

Annak érdekében, hogy előrébb lépjünk ez ügyben, szakítani kell azzal az elavult gondolkodásmóddal, hogy a politika „pár megrögzött vénember károgása”. Továbbá azt az elfogadhatatlan mantrát, is hanyagolnunk kell, hogy „jajj, minek kell megrontani ezeket az ártatlan gyermekeket azzal a csúnya politikával?”. Észre kellene vennünk, hogy

a fiatal réteg bevonása a politikai térbe nem csak az ő hasznukra, hanem az egész ország hasznára is válna.

Mikor máskor? Hol máshol? Miért ne?

Hogy miért fontos az, hogy a gyerekek politikai tájékozottsági szintje magas legyen, már az előző rész végén foglalkoztam, de azokon túl van még pár fontos tényező, amik egytől egyig azt támasztják alá, hogy érdemes minél hamarabb elkezdeni a tanulók állampolgári nevelését is.

Magyarországon a 18. életévet betöltöttek szavazhatnak, ami azt jelenti, hogy addigra kell rendelkezniük akkora tudással, hogy átgondolt döntést tudjanak hozni. Vagyis célszerű volna már 14-15 éves korukban felhívni figyelmüket, hogy kövessék a közéletet, hiszen akkor meg miért adunk nekik szavazati jogot 18 éves korukra? Már jó pár évvel a majdan bekövetkező dolog, történés előtt fel kell készíteni és világosítani a gyerekeket a cselekedet veszélyeiről, körülményeiről, hogy ne hozzanak meggondolatlan döntést.

Ha van szexuális felvilágosítás, akkor miért nincs politikai felvilágosítás is?

A politikai kompetencia fejlesztése azonban nem is olyan egyszerű dolog, segítséget kell tehát nyújtani nekik ebben.

Ennek egyik megvalósulása az iskola lenne/lehetne, hiszen hol máshol volna lehetséges előteremteni azt a környezetet, ahol szakemberek (tanárok), akik képesek a diákok nyelvén is szólni, kulturált, civilizált formában beszélgetnek a gyerekekkel az országban történő dolgokról?

Gondoljunk csak jobban bele: ha egy nyitott, érdeklődő diák sok kérdést tesz fel történelemórán, szinte biztos, hogy lesz köztük olyan, amit ki lehet, sőt ki is kell vetíteni a jelenlegi társadalomra, államra, politikára, annak érdekében, hogy a tanuló összefüggéseiben láthassa a világot és megértse a jelen kor kihívásait, jelenségeit. (Hogy milyennek is kellene lennie egy igazi történelemórának a XXI. században, azt egy későbbi részben beszélem meg egy történelemtanárral!)

Magyarán nem úgy kell az iskolában történő politizálásra tekinteni, hogy egy erre kijelölt tanóra keretein belül egy, az állam által meghatározott oktató szárazon és töményen ledarálja nekik az alapvető demokratikus jogaikat, a rendszer működési elvét és kész. Helyette sokkal célravezetőbb lenne az, ha

a diákok egymás között, felügyelet mellett beszélhetnének a közügyekről és fejthetnék ki véleményüket az aktuális kérdésekről az iskolában.

Az alaphelyzet tehát az, hogy azt a tudást, amit a felnőtt társadalom magáénak tudhat, köteles úgy és akkor továbbadni a fiataloknak, hogy mire kell, hogy rendelkezzenek vele, meglegyen nekik. Csak így tartható fent az az állapot, hogy ténylegesen az emberek rendelkezzenek a hatalommal és ne veszítsék azt el a kiöregedés során sem. 

De hát ez most is így van, nem? Nem.

Mint sok minden Magyarországon, ez is csak papíron valósul meg. A 2012-ben elfogadott Nemzeti Alaptanterv a következőket írja a témával kapcsolatban:

„Az állampolgári kompetencia lehetővé teszi, hogy a társadalmi folyamatokról, struktúrákról és a demokráciáról kialakult tudást felhasználva aktívan vegyünk részt a közügyekben.”

Továbbá:

„A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapra az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között.”

Sőt:

„Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló kritikai gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését.”

Amennyiben a fentiekkel ténylegesen összhangban lennének az iskolákban tapasztalható körülmények, nem foglalkozna ezzel a kérdéssel a Ne legyen mindegy!. Üdvözlendő, hogy a jelenlegi tanterv fontosnak tartja az aktív részvételre való nevelést, azonban be kell látnunk, hogy ebből nem sok valósul meg.

Itt is azt kell észrevennünk, amit sok más esetben is: nem elég az, hogy „elméletileg” úgy van valami, hanem folyamatosan és következetesen utána kell járni a dolgoknak, vizsgálódni. Rá kell kényszeríteni a politikusainkat, hogy a törvényeket ne csak meghozzák, hanem be is tartassák, illetve ösztökéljék az állampolgárokat, hogy saját érdekükben – hiszen azért hozták – tartsák be azokat. (Az emberek közötti törvények keletkezési okai is téma lesz egy későbbi részben!)

A politika tehát nem egy „felnőttes” dolog, sőt azzal mindenki csak jól jár, ha már a tinédzserek is részesülnek abból, amiből minden felnőttkorúnak kellene: párbeszéd a közügyekről, kulturált vitatkozás a politikáról, eszmecsere, információszerzés és a dolgok összefüggéseiben való szemlélése, hogy a politika az embereké legyen, a kezükben tarthassák.

Nem legyünk naivak, a tizenévesek fantáziáját nem túl valószínű, hogy az állampolgári, társadalmi felelősségük minél teljesebb körű megismerése és felismerése izgatja. Helyette arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy legyen legalább egy kis kedvük ahhoz, hogy egy-egy hír hallatán ne elfordítsák a fejüket, hanem érdeklődéssel figyeljék az ország történéseit. Mert dolgok történnek, a kérdés az, mi, emberek, köztük diákok, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ez kellene, hogy legyen az iskolában történő politizálás végső célja: kedvcsinálás a közügyekhez, onnan a többi meg már jönni fog magától.

A következő részben megtárgyaljuk, mi az értelmiség mindenkori feladata!

Ha szeretnéd tudni, hogy miért jött létre a „Ne legyen mindegy!” sorozat és mik a célkitűzései, akkor olvasd el a bevezető cikket!

Ez volt tehát a „Ne legyen mindegy!” sorozat ötödik része, a következő mához egy hétre jelenik meg itt!

Ha tetszett a cikk és szeretnél további részeket, kövess Facebook-on, hogy le ne maradj a következő részekről!